Az első szfinxek 1912-ben kerültek föl a hűtő tetejére, amikor még a Siddeley-Deasy autókat gyártották. Az autó motorja rendkívül csendes volt, a motorháztető pedig jellegzetesen koporsó formájú. Az autó megjelenését követően egy újságíró írta a Siddeley-deasy autóról, hogy " csendes és kifürkészhetetlen mint a szfinx" Ez adta az ötletet a szfinx kabala használatára.
A Siddeley-Deasy autókra még a guggoló, "Görög" stílusú szfinx került. A szobor ezeken a típusokon a hűtő sapkán ült. Később a "Gízai" fekvő típust használták. Ezekben az időkben terjedt el az építészetben is a különböző egyiptomi, és görög formák használata, házak, közintézmények díszítésére.
Szobor ezentúl minden típusra került. A szobor tervezése folyamán mindig figyeltek arra, hogy kövesse az autó formáját, stílusát. Méretben is voltak eltérések nagyobb autóra nagyobb szobor került.
Ez a szobor az Armstrong Siddeley Sapphire 346-os kabalája. A tervező itt eléggé szabadon engedte a fantáziáját. A szfinx ugyanis vicces mosolygós arcot kapott, amihez társul egy bokszoló orr. A két szárny, és rajta a sugárhajtómű a repülőgép motor gyártásban való részvételre utal. 1953-1958-ig gyártott 346-os típusokra került ez a szobor.
Ez már egy Armstrong Siddeley Star Sapphire szobra. Az autót 1958-1960-ig gyártották. Itt már látszik, hogy a szobor is kisebb. Egy két gyártótól eltekintve ( Rolls, Jaguár, stb) lezárult egy korszak. Szobrok helyett kis lapos emblémák emlékeztetnek az autó típusára, amiben ülünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése