Január van, nagyon hideg! Ideje gondolni az autó fűtésére. A fűtés doboz borzalmas állapotban van. A mostani autókon a fűtésdoboz műanyagból készül, és általában az utastérben a műszerfal alatt található. A mi autónkon sajnos nem ez volt a helyzet.
Ezen az autón ugyanis a fűtés doboz még fémből készült, és nem védett helyen volt az utastérben, hanem kint a motortérben helyezték el. Ott aztán a fűtésdoboz szó szerint kapott hideget, meleget.
Mind a két képen a fűtésbox alja látszik. Pontosabban az látszik, hogy nincs alja. Teljesen szétrohadt, valószínüleg a páralecsapódás, és a doboz alján összegyűlt nedvesség miatt. Ahhoz, hogy a dobozt meg tudjuk javítani teljesen szét kell szedni, és ki kell szerelni belőle mindent!
A dobozt acél patentok fogják össze, könnyen lejön az eleje, és a hátulja. Benne található a fűtés radiátor, és a levegő terelő szerkezet. Itt látszik, hogy a doboz oldalán látható lyukon a ventilátor által befújt levegő áthalad a ferdén elhelyezett radiátor lamellái között.
A levegő terelő szerkezetre szintén két acél patenttal van fölfogatva maga a radiátor. Miután lejött a radiátor, kiderült, hogy a doboznak nincs külön alja, hanem az már maga a levegő terelő szerkezet.
Jó hír is van! Úgy néz ki, hogy a radiátor nem lyukas, nem kell javítani. A szerkezetnek viszont pótolni kell az alját. Szerintem a Lakatosteam megoldja a problémát!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése